Kristályformák

Az, hogy az égen milyen jelenséget láthatunk, a levegőben (felhőkben) lebegő jégkristályok alakjától és térbeli elhelyezkedésétől függ. A forma kialakulása az a helyi fizikai körülmények (hőmérséklet, páratartalom) függvénye. Így a kristályok lehetnek oszlop alakú hatszög alapú hasábok, vagy szintén hatszög alapú hasáb lapok, illetve szabályos, összetett gúla alakúak. A térbeli elhelyezkedés további variációkra ad lehetőséget. Ez a paraméter dönti el, hogy a fény a kristály melyik lapján és milyen szögben lép be, illetve ki. A jelenségek kristályformák alapján történő csoportosítását az alábbiakban mutatjuk be, lehetséges térbeli elhelyezkedésüket pedig az egyes jelenségeket tárgyaló oldalon részletezzük.

Oszlopkristályok okozta jelenségek

Hatszög alapú hasáb
Oszlopkristály, vagyis hosszúra nyúlt hatszög alapú hasáb

Jelenségek:

Függőleges és vízszintes tengely körül egyaránt képes elfordulni, így többféle térbeli helyzete alakulhat ki. Jellemző azonban, hogy a hosszanti tengely a horizonttal kb. párhuzamos, több jelenség kialakulásának ez utóbbi feltétele. A függőleges tengely körüli elfordulás határozza meg a jelenség típusát.

Lapkristályok okozta jelenségek

Hatszög alapú lap
A lapkristály is hatszög alapú hasáb, csak épp törpenövésű

Jelenségek:

A kristály a levegőben a gravitáció és a légellenállás hatására gyakran a horizonttal párhuzamosan lebeg. Ez nem jelent teljes mozdulatlanságot, a kristályok kissé billegnek de a vízszintes jellegű állás a meghatározó. A kristálynak így egy szabadsági foka marad, a függőleges tengely, amely körül elfordulhat. Ez az elfordulás határozza meg, hogy a csoportba tartozó jelenségek közül melyik alakul ki. A naposzlop, fényoszlop kivételes jelenség, ebben az esetben a fény nem megtörik, hanem a kristály nagyobb lapjáról verődik vissza.

Gúla alakú kristályok okozta jelenségek

Gúla alakú kristály
Gúla alakú kristály

Jelenségek:

A kristály lapjainak száma 12-20 között változhat. Az aerodinamikai szempontból is szabályos kristály a térben szinte bármilyen állást felvehet. Az általa előidézett jelenségek kevésbé ismertek, de ennek nem a ritkaságuk az oka. A kristály sokféle lehetséges orientációja miatt a számunkra kedvező állású kristályok száma viszonylag kevés, így nem jut el hozzánk elegendő mennyiségű fény. A jelenségek ritkán látványosak, általában alig észrevehetők.
Lapozd végig a halókat a leglátványosabb jelenségektől a ritkaságokig!