Észlelési és fotózási tippek

1. Nap kitakarása: Mindenképp takarjuk ki a Napot, ha az észlelendő jelenség annak környékén látható. Ez különösen fontos szemünk védelme érdekében (véletlenül se nézzünk a Napba, látáskárosodást okozhat!), de fotózásnál is ajánlott, így elkerülhetjük a zavaró becsillanásokat és a jelenség is tisztábban kijön a képen. A Napot kitakarhatjuk a kezünkkel, vagy akár kihasználhatjuk egy tereptárgy (pl. utcalámpa) árnyékát. Fontos odafigyelni arra is, hogy a jelenség mennyire közel van a Naphoz: egy 22°-os haló esetén kinyújtott kézünket a Nap irányába tartva nem akadályozzuk a megfigyelést, de egy sokkal kisebb átmérőjű jelenségnél (pl. koszorú) már szükségünk van a közvetlenül Nap melletti égrész láthatóságára is. Ez utóbbi esetben használhatjuk a hüvelykujjunkat a Nap kitakarására, de mivel ilyenkor egy kis mozdulattól is szemünkbe juthat a közvetlen napfény, ezt a módszert lehetőleg csak fotózásnál használjuk (a gép keresőjébe semmiképp ne nézzünk bele ilyenkor, az legalább annyira káros lehet, mintha szabad szemmel néznénk a Napba, használjuk helyette a digitális kijelzőt!). Ennél biztonságosabb, ha keresünk egy tereptárgyat (pl. háztető sarka), és úgy helyezkedünk, hogy biztonságosan az árnyékban legyünk, de még lássuk a Nap közelében levő jelenséget is.

Napkoszorú, kitakart napkoronggal
Napkitakarás ág végére tűzött levél segítségével, koszorú fotózása közben (Ujvárosi Beáta)

2. Fotó látószöge: Ez a jelenség látszó méretének szempontjából fontos. Vannak nagy méretű jelenségek, melyek az égboltnak akár a felére, vagy ritka esetben még nagyobb részére kiterjedhetnek (pl. komplex halók, állatövi fény, szivárvány stb.), mások egészen kicsik (pl. magányos melléknap, koszorú, glória, délibábok). Ennek megfelelően különböző fókusztávok alkalmasak a különböző jelenségek legjobb megörökítésére: halszemoptikával kényelmesen befogható a fél ég (vagy akár a teljes égbolt, ha full-frame gépünk van), teleobjektívvel pedig teljes szépségében fotózhatjuk az apró zöld sugarat.

Teljes égre kiterjedő felhőárnyék
Az ég nagy részére rávetülő felhőárnyék teljes eget befogó panorámán (Ujvárosi Beáta)

Sokszor csak egy sima nagylátószögű (esetleg zoomos) objektív, vagy az ehhez hasonló látómezővel rendelkező telefon-kamera áll rendelkezésünkre, azonban ezzel is szépen megörökíthetőek a látványosabb kisméretű jelenségek (egy kis kreativitással belekomponálhatjuk őket a tájba), míg azok esetén, melyek nem férnek a látómezőbe, készíthetünk panorámát: pl. egy teljes szivárvány esetén egymással átfedő álló helyzetű képek és egy panorámaillesztő program segítségével (pl. ICE, Hugin) egyben örökíthetjük meg a jelenséget. Bizonyos esetekben a panorámakészítés a legelőnyösebb módszer: az éjszakai világító felhőket gyakran láthatjuk alacsonyan, de nagy szélességben végighúzódni a horizont fölött. Ha van hozzá türelmünk, érdemes nagyobb fókusztávon (pl. 50 mm) több képet készíteni és ezeket utólag összerakni, így a végeredmény részletesebb lesz, mintha nagy látómezővel (kisebb fókusztávon) készítettünk volna egyetlen képet a teljes látványról.

NLC panoráma
A horizont mentén hosszan elnyúló éjszakai világító felhők több képből illesztett panorámán (Ujvárosi Beáta)

3. Expozíció: Bizonyos esetekben fontos lehet, hogy milyen hosszúságú expozíciókat készítünk. Ennek legfőképp alacsony fényviszonyok között van jelentősége: ilyenkor törekedjünk a hosszabb expozíciókra alacsonyabb ISO-értékek mellett (hogy minél kisebb legyen a zajszint). Ebbe a helyzetbe leggyakrabban a szokásos jelenségek (pl. halók, szivárvány, koszorú, Tyndall-sugarak stb.) holdfénynél vagy lámpafénynél kialakuló változatai esetén kerülhetünk, de itt említendőek a sötéthez kötődő jelenségek is (pl. állatövi fény, légkörfény), ilyenkor érdemes a jelenségekre próbaképekkel is vadászni, mivel sötétben a szemünk nem elég érzékeny ahhoz, hogy a halványabbakat érzékelje. Bár az éjszakai világító felhők (főleg a halványabb példányok) is ilyenek, a lassú mozgásuk miatti elmosódás elkerülése érdekében legjobb 10 mp. vagy annál rövidebb záridővel fotózni őket (ennek főként a nagy, 100mm+ fókusztávon készülő képeknél van jelentősége, illetve panorámázásnál, ahol a pontos illesztéshez szükséges, hogy ne térjen el jelentősen a felhő helyzete két szomszédos képen). Hosszú záridő használatánál természetesen fixálni kell a gépet a bemozdulások ellen, lehetőleg tegyük fotóállványra, vagy ennek hiányában egyéb stabil helyre (pl. ablakpárkány, járda stb.) és állítsunk be késleltetést vagy használjunk távkioldót.

Holdhaló hosszú záridővel
Holdhaló-részlet, a csillagok elmozdultak a hosszú expozíció alatt, ezért a képen csíkká húzódtak (Ujvárosi Beáta)

Bizonyos kivételes eseteknél azonban éppen a rövid záridő az előny: a vörös lidércek bár elég fényesek, de nagyon kis (még a normál villámlásnál is rövidebb) időre jelennek meg, így hosszú záridő esetén az égi háttér fénye felgyűlne a képen, és ,,kimosná” a jelenséget. Ilyenkor törekedjünk a lehető legnagyobb érzékenységre (maximális ISO, bár zajos lesz a kép, de segít a ritka és nehezen fotózható jelenséget elkapni), míg a záridő legyen rövidebb, néhány másodperc.

Vörös lidérc fényszennyezett égen
Fényszennyezett helyen a rövid záridő és magas érzékenység elengedhetetlen a vörös lidércek fotózásához (Ujvárosi Beáta)

4.Napszemüveg, polárszűrő: Nappali erős fényben jól jöhet észleléskor a napszemüveg: segítségével tisztábban láthatóak a jelenségek, kevésbé zavaró a fény, és megláthatunk olyan halvány jelenségeket is, melyeket szabad szemmel nem (válasszunk UV-szűrős napszemüveget, de a Napba még így se nézzünk, az onnan érkező infravörös sugárzás instant károsodást okozhat!). Fotózásnál ehhez hasonló hatást érhetünk el, ha kissé alulexponáljuk a képet: ilyenkor kontrasztosabb és élénkebb színű lesz a jelenség a képeken. A jelenség élénkebb megjelenítéséhez a cirkuláris polárszűrő használata is hozzásegít: a szűrőt forgatva észrevehetjük, hogy bizonyos pozícióban az ég kékje mélyebb, a jelenségek tisztábban láthatóak. Ezáltal csökkenthetőek a tükröződések (előnyös lehet pl. víz alatti kausztika fotózásánál), és láthatóvá tehetők a csak polarizált fényben látható interferencia-sávok, melyek az átlátszó, szilárd anyagokban levő feszültség mintázatát jelzik, ezek akkor a legszebbek, ha az adott tárgyat a számítógép képernyője elé helyezzük.

Műanyag tető mintázata polarizált fényben
Polarizált fényben láthatóvá válnak a műanyagban fellépő feszültséget jelző mintázatok (Ujvárosi Beáta)

5. Képfeldolgozási módszerek: Ha a jelenség nagyon halvány, megpróbálhatjuk azt a képen szemléltetési célból láthatóbbá tenni. Ennek legelterjedtebb módszere az USM (unsharp mask), ez a funkció minden jobb képfeldolgozó programban megtalálható (pl. GIMP). Halójelenségeknél gyakran használják ritka, eredendően halvány elemek előhozására: jobb minőségű ,,műsorok” esetén, amikor az első pillantásra látható ritka elemeken túl esélyes továbbiak jelenléte, ezek a ritkaságok utólag a képen láthatóvá tehetők ezzel a módszerrel. Ennek hatékonyságát tovább növelhetjük, ha több képet készítünk egymás után, ezeket átlagoljuk (így ,,kisimíthatóak” a gyorsan elmozduló felhők inhomogenitásai, miközben a jelenség ugyanott marad, ehhez természetesen a gép mozdulatlan kell maradjon a fotósorozat közben), és ezután használunk USM-t. Átlagoláshoz használhatjuk a StarStax képösszegző program ,,average” módját, míg a ,,lighten” módban videóösszegzést készíthetünk. Videóösszegzéssel a ritkásan hulló gyémántporon kialakuló halókat tehetjük láthatóvá: videózzuk a halvány jelenséget (esetleg az esélyes jelenség helyét) néhány percig (mozdulatlan kamerával, erős fény esetén alulexponálva), mentsük ki a videó képkockáit (pl. Video to jpg convertel-rel, a többszáz képkocka kimentése hosszabb időbe telhet), és az így kapott képeket összegezzük (ez is hosszasabb folyamat), így az idővel felgyűlő csillanások megjelenítik azokat a halókat, melyeket a tisztán látható jelenséghez túl ritkásan hulló gyémántpor kristályainak formája és rendezettsége lehetővé tesz.

A videóösszegző módszer működése: