1. Nap kitakarása: Mindenképp takarjuk ki a Napot, ha az észlelendő jelenség annak környékén látható. Ez különösen fontos szemünk védelme érdekében (véletlenül se nézzünk a Napba, látáskárosodást okozhat!), de fotózásnál is ajánlott, így elkerülhetjük a zavaró becsillanásokat és a jelenség is tisztábban kijön a képen. A Napot kitakarhatjuk a kezünkkel, vagy akár kihasználhatjuk egy tereptárgy (pl. utcalámpa) árnyékát. Fontos odafigyelni arra is, hogy a jelenség mennyire közel van a Naphoz: egy 22°-os haló esetén kinyújtott kézünket a Nap irányába tartva nem akadályozzuk a megfigyelést, de egy sokkal kisebb átmérőjű jelenségnél (pl. koszorú) már szükségünk van a közvetlenül Nap melletti égrész láthatóságára is. Ez utóbbi esetben használhatjuk a hüvelykujjunkat a Nap kitakarására, de mivel ilyenkor egy kis mozdulattól is szemünkbe juthat a közvetlen napfény, ezt a módszert lehetőleg csak fotózásnál használjuk (a gép keresőjébe semmiképp ne nézzünk bele ilyenkor, az legalább annyira káros lehet, mintha szabad szemmel néznénk a Napba, használjuk helyette a digitális kijelzőt!). Ennél biztonságosabb, ha keresünk egy tereptárgyat (pl. háztető sarka), és úgy helyezkedünk, hogy biztonságosan az árnyékban legyünk, de még lássuk a Nap közelében levő jelenséget is.
2. Fotó látószöge: Ez a jelenség látszó méretének szempontjából fontos. Vannak nagy méretű jelenségek, melyek az égboltnak akár a felére, vagy ritka esetben még nagyobb részére kiterjedhetnek (pl. komplex halók, állatövi fény, szivárvány stb.), mások egészen kicsik (pl. magányos melléknap, koszorú, glória, délibábok). Ennek megfelelően különböző fókusztávok alkalmasak a különböző jelenségek legjobb megörökítésére: halszemoptikával kényelmesen befogható a fél ég (vagy akár a teljes égbolt, ha full-frame gépünk van), teleobjektívvel pedig teljes szépségében fotózhatjuk az apró zöld sugarat.
Sokszor csak egy sima nagylátószögű (esetleg zoomos) objektív, vagy az ehhez hasonló látómezővel rendelkező telefon-kamera áll rendelkezésünkre, azonban ezzel is szépen megörökíthetőek a látványosabb kisméretű jelenségek (egy kis kreativitással belekomponálhatjuk őket a tájba), míg azok esetén, melyek nem férnek a látómezőbe, készíthetünk panorámát: pl. egy teljes szivárvány esetén egymással átfedő álló helyzetű képek és egy panorámaillesztő program segítségével (pl. ICE, Hugin) egyben örökíthetjük meg a jelenséget. Bizonyos esetekben a panorámakészítés a legelőnyösebb módszer: az éjszakai világító felhőket gyakran láthatjuk alacsonyan, de nagy szélességben végighúzódni a horizont fölött. Ha van hozzá türelmünk, érdemes nagyobb fókusztávon (pl. 50 mm) több képet készíteni és ezeket utólag összerakni, így a végeredmény részletesebb lesz, mintha nagy látómezővel (kisebb fókusztávon) készítettünk volna egyetlen képet a teljes látványról.
3. Expozíció: Bizonyos esetekben fontos lehet, hogy milyen hosszúságú expozíciókat készítünk. Ennek legfőképp alacsony fényviszonyok között van jelentősége: ilyenkor törekedjünk a hosszabb expozíciókra alacsonyabb ISO-értékek mellett (hogy minél kisebb legyen a zajszint). Ebbe a helyzetbe leggyakrabban a szokásos jelenségek (pl. halók, szivárvány, koszorú, Tyndall-sugarak stb.) holdfénynél vagy lámpafénynél kialakuló változatai esetén kerülhetünk, de itt említendőek a sötéthez kötődő jelenségek is (pl. állatövi fény, légkörfény), ilyenkor érdemes a jelenségekre próbaképekkel is vadászni, mivel sötétben a szemünk nem elég érzékeny ahhoz, hogy a halványabbakat érzékelje. Bár az éjszakai világító felhők (főleg a halványabb példányok) is ilyenek, a lassú mozgásuk miatti elmosódás elkerülése érdekében legjobb 10 mp. vagy annál rövidebb záridővel fotózni őket (ennek főként a nagy, 100mm+ fókusztávon készülő képeknél van jelentősége, illetve panorámázásnál, ahol a pontos illesztéshez szükséges, hogy ne térjen el jelentősen a felhő helyzete két szomszédos képen). Hosszú záridő használatánál természetesen fixálni kell a gépet a bemozdulások ellen, lehetőleg tegyük fotóállványra, vagy ennek hiányában egyéb stabil helyre (pl. ablakpárkány, járda stb.) és állítsunk be késleltetést vagy használjunk távkioldót.
Bizonyos kivételes eseteknél azonban éppen a rövid záridő az előny: a vörös lidércek bár elég fényesek, de nagyon kis (még a normál villámlásnál is rövidebb) időre jelennek meg, így hosszú záridő esetén az égi háttér fénye felgyűlne a képen, és ,,kimosná” a jelenséget. Ilyenkor törekedjünk a lehető legnagyobb érzékenységre (maximális ISO, bár zajos lesz a kép, de segít a ritka és nehezen fotózható jelenséget elkapni), míg a záridő legyen rövidebb, néhány másodperc.
4.Napszemüveg, polárszűrő: Nappali erős fényben jól jöhet észleléskor a napszemüveg: segítségével tisztábban láthatóak a jelenségek, kevésbé zavaró a fény, és megláthatunk olyan halvány jelenségeket is, melyeket szabad szemmel nem (válasszunk UV-szűrős napszemüveget, de a Napba még így se nézzünk, az onnan érkező infravörös sugárzás instant károsodást okozhat!). Fotózásnál ehhez hasonló hatást érhetünk el, ha kissé alulexponáljuk a képet: ilyenkor kontrasztosabb és élénkebb színű lesz a jelenség a képeken. A jelenség élénkebb megjelenítéséhez a cirkuláris polárszűrő használata is hozzásegít: a szűrőt forgatva észrevehetjük, hogy bizonyos pozícióban az ég kékje mélyebb, a jelenségek tisztábban láthatóak. Ezáltal csökkenthetőek a tükröződések (előnyös lehet pl. víz alatti kausztika fotózásánál), és láthatóvá tehetők a csak polarizált fényben látható interferencia-sávok, melyek az átlátszó, szilárd anyagokban levő feszültség mintázatát jelzik, ezek akkor a legszebbek, ha az adott tárgyat a számítógép képernyője elé helyezzük.
5. Képfeldolgozási módszerek: Ha a jelenség nagyon halvány, megpróbálhatjuk azt a képen szemléltetési célból láthatóbbá tenni. Ennek legelterjedtebb módszere az USM (unsharp mask), ez a funkció minden jobb képfeldolgozó programban megtalálható (pl. GIMP). Halójelenségeknél gyakran használják ritka, eredendően halvány elemek előhozására: jobb minőségű ,,műsorok” esetén, amikor az első pillantásra látható ritka elemeken túl esélyes továbbiak jelenléte, ezek a ritkaságok utólag a képen láthatóvá tehetők ezzel a módszerrel. Ennek hatékonyságát tovább növelhetjük, ha több képet készítünk egymás után, ezeket átlagoljuk (így ,,kisimíthatóak” a gyorsan elmozduló felhők inhomogenitásai, miközben a jelenség ugyanott marad, ehhez természetesen a gép mozdulatlan kell maradjon a fotósorozat közben), és ezután használunk USM-t. Átlagoláshoz használhatjuk a StarStax képösszegző program ,,average” módját, míg a ,,lighten” módban videóösszegzést készíthetünk. Videóösszegzéssel a ritkásan hulló gyémántporon kialakuló halókat tehetjük láthatóvá: videózzuk a halvány jelenséget (esetleg az esélyes jelenség helyét) néhány percig (mozdulatlan kamerával, erős fény esetén alulexponálva), mentsük ki a videó képkockáit (pl. Video to jpg convertel-rel, a többszáz képkocka kimentése hosszabb időbe telhet), és az így kapott képeket összegezzük (ez is hosszasabb folyamat), így az idővel felgyűlő csillanások megjelenítik azokat a halókat, melyeket a tisztán látható jelenséghez túl ritkásan hulló gyémántpor kristályainak formája és rendezettsége lehetővé tesz.
A videóösszegző módszer működése: