Halókat leggyakrabban magasszintű felhőkön láthatunk, mivel abban a magasságban vannak megfelelő körülmények az azokat alkotó kisméretű, szabályos jégkristályok kialakulásához. Ritkábban azonban az alacsonyabb rétegekben, a felszínhez közel is kialakulhatnak hasonló kristályok: ehhez kellően alacsony hőmérsékletre (a víz akár -40°C-ig képes cseppfolyós maradni túlhűlt állapotban), kondenezmagokra, és a levegő nagy nedvességtartalmára van szükség. Az így létrejövő, felszín közelében észlelhető jégkristályok összessége a gyémántpor, mely a kialakulási körülményeknek köszönhetően elsősorban a sarkvidékekre jellemző.
Mivel a légkör legalsó részén általában alacsony a légmozgás (szemben a 10 km. körüli magassággal, ahol a halókat okozó fátyolfelhők találhatóak) és a kristályok is jobb minőségűek (frissen kialakulva még nem sérültek, megvan eredeti szabályos alakjuk), sokkal változatosabb és látványosabb halókat képesek létrehozni, mint amiket felhőkön láthatunk (a ritka halóelemek nagy részét eddig szinte kizárólag gyémántporon észlelték). Ennek megfelelően a sarkvidéki expedíciók során sok, addig ismeretlen, ritka halóelemet figyeltek meg, jelenleg pedig Finnországban folyik legintenzívebben az új halók felfedezése, minden évben leírnak néhány új elemet az ottani szakértők.
A régi körülményekhez képest változást jelentett a hóágyúk megjelenése, ezek ugyanis működésük során mikroszkopikus méretű szemcséket juttatnak a levegőbe, melyek kondenzációs magokként működve segítik a nedvesség kifagyását. Ha a körülmények megfelelőek, a hó mellett nagy mennyiségű gyémántpor is képződik kis körzetben, ezért már a sarkvidékeken kívül is egyre több helyről érkeznek felvételek látványos halókomplexumokról, a hegyekben sípályák mellett rendszeressé vált az észlelésük, illetve a sarkvidéki megfigyelések száma is megnövekedett ott, ahol néhány kilométeres körzetben sípályák is vannak.
Az adott pillanatban megfigyelhető halóelemek függenek egyrészt a gyémántpor mennyiségétől: ha kis mennyiség hullik, csak a természetüknél fogva fényesebb elemek jelennek meg, és azok is halványan. Ez az eset áll fenn hidegebb téli reggeleken elsősorban az inverziós ködfoltok szélén levő nagyvárosokban, ahol lebegő szennyezőanyagok, mint például a fűtéskor keletkező koromszemcsék töltik be a kondenzációs magok szerepét (gyárak környékén akár intenzívebb hullás is előfordul, látványos halókkal), de igazán szenzációs ,,műsorokra” inkább csak sípályák környékén vagy sarkvidéki területeken számíthatunk.
Fontos tényező a kristályok formája is: magasabb hőmérsékleten (kb. -6°C-ig) szinte kizárólag oszlopkristályok keletkeznek, míg -10°C alatt szinte csak lapkristályokkal találkozhatunk (van egy néhány fokos köztes helyzet, amikor mindkét féle képződik), ezektől függ, hogy mely halóelemeket láthatjuk, a leglátványosabb természetesen az, amikor mindkét kristályforma halói jelen vannak. Nagy szerepe van még a légmozgásnak is: erősebb légmozgásnál a kristályok rendezetlenek (ilyenkor az egyszerű 22°-os haló jelenik meg), szélcsedes időben már megjelennek az adott kristálytípusra jellemző gyakoribb halók, és különösen nyugodt körülmények között akár a nagyon pontos kristály-rendeződést igénylő ritka halókat is megpillanthatjuk. Mivel a gúlakristályoknak ennél jóval hidegebb kell (-20°C körüli vagy az alatti hőmérsékletek), így a gúlakristályos halók gyémántporos változatai még hideg éghajlaton is kivételesnek számítanak.
Ha napsütéses, hideg téli reggelen apró csillanásokat vélünk látni a levegőben (a kristályok olyan aprók, hogy szabad szemmel nem láthatók, csak a csillanásaik), takarjuk ki a Napot, és keressünk halókat (ha sötétben tapasztalunk gyémántpor-hullást, a lámpák környékén érdemes nézelődni, ilyenkor a fényoszlop a leggyakoribb jelenség)! Ha pedig szerencsénk van egy igazán látványos halókomplexummal találkozni például síelés közben, nézzünk a hátunk mögé is, igazi ritkaságokat láthatunk!
Az alábbi videóban látványos, gyémántporon kialakult halókat csodálhatunk:
Angol név: diamond dust halos
Szleng: GyP