Számfeletti ívek

Ez a jelenség a szivárványok között tulajdonképpen „kakukktojás”, ugyanis itt nem fénytörési, hanem elhajlási jelenségről van szó. Azonban a számfeletti ívek annyira szorosan kötődnek a szivárványokhoz, hogy az több szempontból is foglalkozunk velük. Ha látsz egy szivárványt, amelyhez számfeletti ívek kapcsolódnak, akkor egy kevert jelenséget figyelhetsz meg, ahol a szivárvány ívét fénytörés, a számfeletti íveket pedig fényelhajlás okozza. Megfelelő körülmények között a szivárvány fő ívének belső felén figyelhetők meg. A szivárvány sávjai közül a legbelső ibolya színű, az őt követő számfeletti ívek színe és száma a levegőben előforduló vízcseppek méretének függvénye.

Legtöbbször a szivárvány ibolya színű sávját egy lilás és egy zöldes sáv követi, de az ívek lehetnek sárgák, rózsaszínek, fehérek, sőt ideális esetben a szivárvány akár többször „megismétlődhet”. Hasonlóan más elhajlásos jelenségekhez, itt is számít a cseppméret, minél apróbbak a cseppek, annál határozottabbak a színek, a cseppméret növekedésével viszont egymásba mosódnak, majd eltűnnek.
A számfeletti ívek a fő íven belül lehetnek látványosak, de halványan a másodlagos ív külső oldalán is előfordulhatnak.

 

Számfeleti ívek
A színek akár többször ismétlődhetnek
(Szűcs Péter)