Egy csöndes, kora tavaszi alkonyon sétálsz a falu szélén, hogy kicsit hallgasd az egyre hangosabb madárkórust. A Nap már jó egy órája lenyugodott, de még piroslik az ég alja, és néhány fénylő bolygót is látsz a nyugati horizont felett. Ahogy elmélázol a szépségükön, észreveszed, hogy a horizonttól a bolygókon át egy halványan derengő fényfolt nyúlik fel az égre, kissé balra dőlve. Ahogy lassanként tovább sötétedik, a fénykúp egyre feltűnőbb lesz, már biztos vagy benne, hogy nem csak a szemed káprázik. No de mi ez?
Ez a tünemény nem a légkörben alakul ki, hanem jóval távolabb, a világűrben, gyakorlatilag csillagászati jelenség, ám a hagyományok miatt mégis a légköroptika körében szokás vele foglalkozni. A Naprendszer fő keringési síkjában nemcsak az égitestek, hanem rengeteg por is kering, bár a por eredetéről még zajlanak viták, ám az az általánosan elfogadott, hogy üstökösök, kisbolygók adták. Az ezred- vagy tizedmilliméteres nagyságú por a Naphoz közeli területeken a legsűrűbb, ennek is köszönhető, hogy a rajta szóródó napfény miatt a látóhatár közelében a legfényesebb a fénykúp.
Ha türelmesen várunk még az alkonyiból kora estivé vált sétánk során, megfigyelhetjük, hogy a fénykúp lassan lenyugszik, és kb. 2,5 órával napnyugta után eltűnik az égről.
Mivel az állatövi fény alapvetően halvány, ezért csak vidéken, fényszennyezéstől távol keressük, megpillantásának további feltétele, hogy ne világítson a Hold se. Bolygónk igazán sötét helyszínein, ahová a csillagászok zarándokolnak óriásteleszkópjaikhoz megfigyeléseket végezni, a fénykúp sokkal feltűnőbb, és az egész eget szalagként átívelheti.
Hazánkban két időszakban látható: december végétől áprilisig az alkonyat utáni nyugati, majd augusztus végétől decemberig a hajnal előtti keleti égen. Persze máskor is jelen van, azonban ezek azok az időszakok, amikor az ember jól el tudja különíteni például a Tejút szalagjától és a horizont fényszennyétől.
Angol név: Zodiacal light
Az állatövi fénynek van egy még halványabb, még nehezebben észlelhető „kistestvére”, az állatövi ellenfény, német eredetű (Alexander von Humboldt alkotta), de világszerte használt idegen szóval Gegenschein. Az ellenfényt hazánkból a téli félév során, éjfél körüli időszakban láthatjuk, kizárólag akkor, ha nagyon sötét égboltú helyszínen vagyunk, és nagyon tiszta a levegő is. Hazánkban átlagosan évente 2-3 ilyen minőségű éjszaka lehet, általában erős hidegfrontokat követően.
Az ellenfény helye a Nap ellenpontja az égen, az a régió, amelyben a bolygóközi porfelhőből a porszemcsék a lehető legtöbb napfényt verik vissza a mi irányunkba, így egy néhány fokos, ovális fényfolt képében lehet szerencsénk megpillantani.
A porszemcsék, a méretük miatt a rájuk érkező napfény legnagyobb részét előrefelé szórják, a Nappal ellentétes pont irányába, azonban az ott lévő porszemcsék e fény egy részét visszaverik. Azonban a szemcsék szabálytalan alakja miatt a rájuk érkező fénynek csak egy kicsiny része verődik vissza egy bizonyos irányba, vagyis felénk, ezért halvány az ellenfény foltja.
Az ellenfény elhelyezkedése az év során folyamatosan változik, mindig pontosan a Nap ellenpontjában kell keresni. A tapasztalatok szerint az október-novemberi időszakban a legesélyesebb a megfigyelése.
Angol név: Gegenschein