Tengerparton figyelve a naplementét esetleg azt vesszük észre, hogy mielőtt a Nap elérné a horizontot a tengerből egy „másik Nap” kel fel. Röviddel ez után a két Nap összeolvad és leginkább egy vázára hasonlít – az „etruszk váza” elnevezés Jules Verne-től származik, de említik még omega-Nap néven is.
Később a „két” Nap egyre inkább összeolvad és a komplexum a görög omega betűre hasonlít. Röviddel ezután a Nap lebukik a horizont alá. (Napkeltekor ez fordított sorrendben játszódik le.) A két Nap közül természetesen a felső a valódi, az alsó pedig egy alsó állású délibáb. Egy rövid, Dr. Adrerw T. Young délibáb- és zöld sugár kutató által készített animáción is megfigyelhetjük:
A Napból a fénysugarak egy része közvetlenül a szemünkbe jut, ezért látjuk a lenyugvó Napot. A fénysugarak egy része azonban eredeti irányát tekintve valahová a megfigyelőpontunk alá indult, azonban a sugarak a felszín közelében található meleg levegő hatására törést szenvednek és útjukat megváltoztatva mégis a szemünkbe jutnak.
Az ilyen délibábot az esetek elsöprő többségében meleg tenger felett láthajuk, és inkább napkeltekor (a víz fajhőjének köszönhetően melegen tartja a közvetlen felette lévő légréteget). Különösen akkor figyeljünk rá, ha olyan helyen nyaralunk, ahol a part közelében meleg tengeráramlat húzódik (pl. a japán Kurosió-áramlat, vagy a Golf-áramlat az USA keleti partvidékén). Hazánkból ennek a délibábnak a megfigyelésére csak kevés esély mutatkozik, bár némi fantázia és szerencse azért hozzásegíthet!
Az ilyen délibáb megfigyeléséhez az szükséges, hogy a megfigyelő a meleg légréteg felett helyezkedjen el kicsivel, tengerparton egy, a strand feletti pár méteres dűne kiváló észlelőhely, de egy nagyobb hajó fedélzete is magasodhat annyival a réteg fölé, ami a megfigyeléshez szükséges. Ha nagyon hullámzik a tenger, a hullámok is eltakarhatják a jelenség érdemi részét.
Angolul: Etruscan vase, Omega sun