Torzult nap jelenség

Ahogy a Nap a látóhatárhoz közelít, úgy változik a színe sárgáról vörösre. A horizonthoz közel a Napból érkező fénysugarak közül a kisebb hullámhosszúak szóródnak, ezért azok nem jutnak el a megfigyelőhöz. A szóráson kívül a lencseként működő légkör fénytörést is képes előidézni. A földfelszín felett elhelyezkedő levegőrétegek követik a Föld domborulatát. A velük párhuzamosan haladó fény útja szintén torzul és fontos tényező az is, hogy a felszínhez közelebb haladó fénysugarak törése, mivel itt sűrűbb a légkör, nagyobb mértékű, mint a kissé távolabb haladóké.

Torzult Nap jelenség kialakulása
Torzult Nap jelenség

Ennek két következménye lesz: Mivel a hozzánk érkező fénysugarak tulajdonképpen a geometriai horizont alól érkeznek, így amikor mi azt látjuk, hogy a Nap érinti a horizontot, addigra a Nap valójában már a horizont alatt tartózkodik.

Stellarium planetáriumszoftverben a piros nyíllal jelzett „légkör” ki-be kapcsolásával ellenőrizhetjük: amikor a Nap a horizont felett látható, valójában alatta van, csak a légkör lencsehatása miatt válik láthatóvá. A sarkvidékeken ez egészen extrém jelenségeket is okozhat! (Forrás: Stellarium)

Továbbá mivel a Nap tetejéről, illetve az aljáról érkező sugarak különböző mértékű törésen mennek keresztül, a Napot nem kereknek, hanem elipszis alakúnak látjuk. A jelenségek könnyebb megértéséhez segítséget nyújt a fenti ábra.

A Nap képe torzul
A horizont közelében a Nap képe torzul (Landy-Gyebnár Mónika)

Bár a torzult Nap vagy Hold jelenségét általánosságban nem tekintjük délibábnak, a jelenség oka miatt feltétlenül ebben a fejezetben van a helye!